Ugrás a fő tartalomra

A kakasos ifi 2011.-es tevékenysége


A gyülekezet életében bár nem nagy szerepünk van, de mi is ugyanúgy mint a Bibliaórákra járó tagjai a gyülekezetnek hétről-hétre találkozunk, mert nekünk is ugyanugy fontos Isten segítsége/megismerése és igéjének megértése mint másnak. Ezekre az alkalmakra a vasárnap délutáni istentiszteletet követően került sor. Az ifi lényege a hitkérdések megbeszélése, de az ifis élet nem csak ebből áll, hanem nagyon sok más program is dísziti ifjúságunk napjait. Lehet, hogy nem hagyunk mindig rendet magunk után és lehet, hogy a vasárnap délelötti istentiszteleten sem vagyunk mindig jelen, de ifikre(álltalában) nagy számban gyülünk össze. A 2011-es évet együtt kezdtük és reményeink szerint együtt is fejezzük be.
Az év első nagy eseménye a Farsangi buli, amelyre mindenki beöltözött, ez egy jó élmenynek bizonyult és egy szép emlékként maradt meg mindenkiben. Ezt követően a Tóközi ifisekkel tartottuk a kapcsolatot és hetente többször is találkoztunk és gyakran mentünk együtt focizni. Az ifi május 1.-jét is együtt töltötte, Magyarszováton ezis egy élmenydús együttlét volt.  Ezt követően részt vettünk a Kolozsvári Ifisek számára megszervezett focibajnokságon, amely  Kolozson volt megszervezve.
Ezek után szomorú hírt tudtunk meg, mégpedig azt hogy el kell búcsúznunk a segédlelkipásztortól, Nagy Gábortól, aki 3 év alatt összetartotta és vezette az ifit a jó úton.

Az ifi legszebb és legemlékezetesebb tevékenysége a két hetes Hollandiai ifitábor, amit ezúttal is megszeretnénk köszönni a presbitereknek, akik végig támogattak és segítettek minket.  Ebbe a táborba velünk jött gyülekezetünk új segedlelkipásztora, Kerékgyártó Zsolt, az ifitábor jó alkalomnak bizonyult arra, hogy megismerkedjünk vele.
Ezek után elkezdtük a KISZT próbákat és, bár nem kerültünk bele az első-három helyezésbe, mégis sikerélmennyel maradtunk hiszen az hogy minden nap találkoztunk és együtt próbáltunk összekovácsolt minket. Idén is megpróbáltuk bevonni a kátésokat, de nem nagyon sikerült.
Ezeken a tevékenységeken kívűl még nagyon sok mindenben vettünk részt eggyütt: Bibliavetélkedő, néptánctanulás, kosarazás, különböző játékestek, ifis hétvége, munkatábor, gyerekmunka főleg a gyerekhét alkalmával, filmnézés, Adventi est, ifi terem kifestése/ kitakarítása, dedó müködtetése, szülinapi partyk, gulyásparty…
Minden eggyes eggyütt töltött perc/ifis tevékenység egy örök emlék marad számunkra. Szívünkben hálával mondhatjuk, hogy egy élménygazdag évet zárhatunk, bár voltak változások mégis büszkén mondhatjuk, hogy mindvégig egy összetartó közösség voltunk és mindig számíthattunk egymásra, barmilyen ügyben.
A Karácsony megünneplését is közösen tervezzük és ha Isten is úgy akarja a jővő évet is eggyütt töltjük.
Szeretnénk megköszönni Ballai Zoltán lelkipásztorunknak és Kerékgyártó Zsolt segédlelkipásztorunknak a fáradhatatlan munkát amellyel egész évben kitartottak mellettünk és reméljük, hogy ezután is így lesz.

Szalai Hajnalka

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan olvass Bibliát?

                                            Nagyon sok fiatal számára problémát jelélenthet az, hogy hogyan is olvasson Bibliát.  Sokan nem tudják, hogy hol is kezdjék az olvasást, másoknak meg egyszerűen nem keltette fel semmi és senki a figyelmét arra, hogy a szent Könyvet olvassa. Számunkra, ifisek számára problémát jelentett a Biblia olvasása. Kiváncsiak voltunk, de mivel sose tudtuk hol is kezdjük, ezért inkább más programot választottunk helyette.       Szerencsénk volt megismerni Márton Istvánt, aki egy ifis alkalman megmutatott egy "trükköt”, vagy inkább nevezzük módszernek, ami hozzá vezetett minket ahhoz, hogy a Bibliát olvassuk.  Ez egy olyan gyakorlat volt, amit otthon is kipróbáltunk és működött.      Hogyan is olvassunk Bibliát? Azon a bizonyos ifjusági bibliaórán Pál apostolnak a rómaikakhoz írott levelének 12. részével foglalkoztunk. Közösen elolvastuk az igét, majd István arra kért, hogy magunkban olvassuk újra és a számunkra fontos szavakat mondjuk k

Blog indul

Lassan de biztosan alapon elkészült a Kolozsvár-Felsővárosi Református Egyházközség ifjúsági csoport, azaz a Kakasos IFI blogja. Sok szeretettel hívok mindenkit, hogy rendszeresen olvassa, nézze az oldalt, melyet hetente, sőt, alkalom adtával naponta fogok frissíteni.

Együtt a sereg avagy Tóköz-Kakasos csereifi

            Azt mondják minden történetnek van históriája. A miénk sem lóg ki ebből a sorból. Annyi az egész, hogy a mi históriánk amennyire egyszerű gondolaton alapszik, annyira szép végkifejletű. Számomra újra bebizonyult, hogy a semmiből is lehet valamit teremteni. Semmi. Ez a legmegfelelőbb szó, ami a Tóközi és a Kakasos ifisek kapcsolatára jellemző volt egészen 2011 március 4.-éig. Nem mintha addig nem léteztek volna, s nem mintha a két csoport tagjai nem ismerték volna egymást vagy nem vettek volna tudomást egymásról. Nem is arról van szó, hogy sosem találkoztak, hiszen ismételten elmondhatjuk, hogy minden versenyszerű ifis rendezvényen részt vettek, ami a kolozsvári ifis közösséget érinti. Sőt egymás mellett ültek a csoport tagjai, egyik a másikat próbálta megelőzni, egyik a másiknál több gólt szeretett volna lőnni. S mivel vagy az egyik vagy a másik előbb-utóbb kielőzte társát, már nem maradt idő pár szót váltani, nem volt alkalom elcsendesedni. Mindezek függvényében, február k